ÜGYFELEIM:
Ügyfeleimtől csak azt kérem — miként minden lelkiismeretes jogi tanácsadó (legyen rokon, barát, ügyvéd, vagy jogsegélyszolgálati dolgozó kéri) —, legyenek őszinték. Az „igazat” mondják el, az összes iratot mutassák meg. Az „egészet”. Nekem is, más jogi tanácsadójuknak is! (Persze ne terjengősen, hanem a jogi kérdés szempontjából értékelhető elemeket, tényeket, adatokat.) Ne összefüggésükből, emberi, jogi kapcsolatukból kiemelt részleteket tárjanak elém! Hiszen ha becsapnak, félrevezetnek, vagy akár csak hiányosan tájékoztatnak: magukat csapják be, nem engem! A hiányos elmondás alapján esetleg rossz tanácsot adok. Én elbírom, ha utóbb — bár ártatlan vagyok — szidnak érte, de az „ügyet” ők maguk vesztik el...
A jogászt könnyű becsapni, no nem a döntéskor, hanem a tanácskéréskor, amikor nem ő maga folytatja le a bizonyítást.
Ha a beteg az orvosnál panaszkodik, hogy fáj a torka, akkor az orvos kinyittatja vele a száját és biztos benne, hogy torkot lát. A jogász még azt sem tudja, hogy valódi-e az ügy, minden részletét elmondták-e és valóban úgy van-e, ahogy elmondták. Nem véletlen az ősi jogi alapelv: „döntés előtt hallgasd meg a másik felet is!”
Ügyfeleim, tanácskérőim a „másik fél” nélkül járnak hozzám. Nem hallgathatom meg az „ellenfelet”. Ezért is kérem azt - itt is, személyesen is -, mindig az „igazat” mondják. Még akkor is, ha „nehéz”. Ha olyat kell elmondani, amit az ember legszívesebben önmaga előtt is eltagadna, amit szeretne elfelejteni. Mert igaz tanácsot csak az „igaz” ismeretében lehet adni.
(Dr. Mérő Endre: A jogász válaszol; Lapkiadó Vállalat; 1986)
