Dr. Petrik Ferenc: A kényszer

A KÉNYSZER:

Két követelmény csatázik itt is. Az egyik, amiről már az ókor drá-maírója, Aiszkhülosz is ír az Eumeniszekben. Amikor Oresztész anyagyilkossági ügyében összeül a 12 tagú bíróság, az areiopagosz, Pállasz Athéna a következő iránymutatást adja a bíróságnak:

„Szigorú légyen, meg nem vesztegethető...” „...S a félelemnek is legyen köztük helye Ki semmitől se tart, sosem lesz jámbor az.” (Csengeri János fordítása)

Az elkövetkező évszázadok éltek is ezzel az eszközzel, szigorú, elrettentő jogban nem volt hiány. Annyira nem, hogy Saint-Just már így fakadt ki:
„A polgári törvények ... a vadak kódexei, a félelem törvényei. E törvénykönyv a zsarnok fegyvere az apák ellen, az apa fegyvere a fiúk ellen, a férjnek a feleség, a holtaknak az élők elleni fegyvere. Minden csak nyomás és elnyomás. Az erőszakhatalom, beférkőzvén az emberek közé, saját képmására alakítja Őket...”

Ez tehát a másik oldal érve az erőszakkal szemben: embertelen, antihumánus eszköz, mert kényszert alkalmaz, s ezzel elnyomorít, gátolja az egyéniség szabad kibontakozását.

Mindjárt szögezzünk le valamit. A jogszabály nem akármilyen magatartásszabály. Megvalósulása végső soron kényszerrel érvényesíthető. A jogszabály olyan apparátus nélkül, amelyik kikényszeríti, végrehajtja azt: semmi, jámbor óhaj, „levegőrezgés”. Kényszer persze már akkor is érvényesült, amikor még sem jog, sem állam nem volt. A nemzetségi szervezetben bírák, csendőrök és rendőrök nélkül minden vitát azok döntöttek el, akikre tartozott: maguk a nemzetség vagy a törzs tagjai.

A jog mögött viszont mindig ott áll az államhatalom a maga egész fegyverzetével, készen arra, hogy a jog alkalmazását kikényszerítse. Ettől jog a jog, emiatt különbözik más magatartásszabálytól: az erkölcstől, az illemszabálytól. A jog kényszerítő ereje nemcsak akkor van ott, ha a szankciót a jogsértővel szemben alkalmazzák; a kényszer érzete, a büntetéstől, a hátránytól való félelem jelenti az egyik legfontosabb visszatartó erőt. Az elrettentés, a félelem súlyos jogsértések elkövetését előzi meg. A kényszer hat a jogi normát semmibe vevő, vagy erre hajlamos emberekre, s így a bűncselekmények száma is kevesebb.

A kényszerrel való fenyegetés, a kényszer alkalmazása azonban nemcsak visszatartó erő, hanem képes tudatunk formálására is. Végső soron tehát a kényszer a nevelés eszköze. És a fő cél ez: az emberek tudatának a befolyásolása, erkölcsi felfogásuk formálása. Az emberi tudatba juttatott hátrányképzet legyőzi azokat a képzeteket, amelyek mint a jogsértéstől várható előny jelennek meg a gondolatban. A kilátásba helyezett hátrány befolyásoló ereje legyőzi az előny ösztönző erejét. A várható előnynek a jogsértésből származó hátránnyal történő összevetése tehát a tiltott cselekménytől való tartózkodást eredményezheti. De végül is, a kényszer mégis csak arra szolgál, hogy félelmet keltsen, s így visszarettentsen a kilátásba helyezett büntetéstől.

Amit viszont el kell fogadnunk azoknak az érveiből, akik az erőszak ellen szólnak: a) A kényszer alkalmazása a jogban nem az egyetlen eszköz, ami a kívánt célkitűzések megvalósulását szolgálhatja. Az emberi cselekvést számos más eszközzel is befolyásolni lehet: tudati eszközökkel, és az objektív emberi környezet megváltoztatásán keresztül. b) Rendkívül nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy a jogi kényszer szigorításával együtt nő a jogszabály hatása is.

Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az a kényszerítés fegyverével értelmetlenül hadakozik.

DR. PETRIK FERENC: PERBEN A JOGGAL (MINERVA, BUDAPEST 1978)