Dr. Petrik Ferenc: Szándékos és gondatlan

SZÁNDÉKOS ÉS GONDATLAN:

E két fogalomnak évszázadok alatt alakultak ki a szabályai. Nagyon sokáig a jog számára közömbös volt, hogy az elkövető milyen szándékkal követte el tettét, csak a magatartás eredménye volt a lényeges.

A jogtörténet korai szakaszaiban alig-alig találkozunk olyan jogszabállyal, ami ennek jelentőséget tulajdonított volna, így például az i. e. XIV. században a Kisázsiában elterülő hettita birodalom törvényhozása figyelembe vette, hogy a bűnösnél fennforgott-e a gonosz szándék, avagy sem. A szándékos emberölést kétszer olyan súlyosan büntették, mint az olyan gyilkosságot, amikor a gyilkosnak „csak a keze vétkezett”. Egy kereskedő meg¬ölése esetén a gyilkosság három lehetséges okát vették figyelembe: a rablási szándékot, a nem anyagi érdektől vezérelt bosszút, s végül a vigyázatlanságot. Ez a szabályozás azonban szinte kivétel. Ennek a kornak és a későbbi időknek törvényei ilyen finomságokra nemigen figyelnek.

Magyarországon I. István törvényeit említhetjük, amelyek — ha nem is a mai értelemben, de — különbséget tesznek szándékos és véletlen bűncselekmények között. A gyújtogatás például akkor büntethető, ha ellenséges indulattal történt. Ez az elv az uralkodó a hamis eskünél, a hitvesgyilkosságnál és a személyes szabadság megsértésénél. I. István törvénye szerint a véletlenül előidézett halál esetén csak 10-12 pénz kiengesztelési díjat kell fizetni.

Ma már a modern jogrendszerek egyértelműen abból indulnak ki, hogy a cselekmény veszélyességén kívül figyelembe kell venni a cselekvő tudati helyzetét is. Az elkövető akkor vonható felelősségre, ha cselekményét szándékosan vagy gondatlanul hajtotta végre.

A szándékos magatartásnak két fokozata van: a közvetlen és a közvetett szándék. Közvetlen szándék esetében az elkövető nemcsak tudja, mi lesz a cselekmény eredménye, hanem akarata éppen ennek az eredménynek az elérésére irányul. (Meg akarja gyilkolni haragosát, s ezt végre is hajtja.) Közvetett szándék esetén az elkövető előre látja cselekménye nem kívánt mellékkövetkezményeit, amelyeket ugyan nem kíván, de azokkal szemben közömbös. (A haragosát akarja megölni, s ezért rágyújtja a házat. Tudja, hogy így bennég a házban a haragos felesége és gyermeke is, de az elkövetőt ez hidegen hagyja. Hasonló eset, ha az anya altatót ad gyermekének, mert zavarja a sírás; megölni nem akarja, de belenyugszik a gyermek halálába is.)

Gondatlanul az cselekszik, — aki előre látja magatartása következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában (tudatos gondatlanság), továbbá — aki nem ismeri fel magatartásának következményeit, de kellő gondossággal, a tőle elvárható figyelem és körültekintés tanúsításával azt fel kellett volna ismernie (hanyagság).

Láthatjuk, hogy a tudatos gondatlanság szinte súrolja a szán-dékosság határát. Szemléltetve: Senki legalább a hozzá általában hasonló képességekkel és ismeretekkel rendelkező személyektől elvárható gondosságot tanúsítsa. Tehát nem a saját mércéje az irányadó és nem is a hozzá hasonló gondatlan emberekkel kell a jogsértőt összehasonlítani.

A szándékosság és a gondatlanság elhatárolása igen jelentős a büntetőjogban, ahol a gondatlan elkövetést csak a törvény külön rendelkezése alapján lehet büntetni. Jelentősége lehet a megkülönböztetésnek a polgári jogban is, elsősorban a kártérítésnél, továbbá a munkajogban, tehát azokban az esetekben, ahol a jogszabály büntető jellegű, hátrányt jelentő jogkövetkezményt alkalmaz.